Tavaly már sikeresen abszolváltam a 60-as távot, saját táv- és szint rekordot döntve. Egyik legizzasztóbb, legkeményebb túrámon voltam akkor túl, valamikor este 10 óra tájban a célban… nagyon mélyről, valahonnan a padló alól másztam akkor vissza és kúsztam vissza a ringbe. Igazi júliusi kánikula, kellemes kis hőguta, eléhezés majd jött a megváltó eső, a célig kísérő túratárs és cipőcsere, ez utóbbiak voltak akkor a teljesítés zálogai.

Idén sokkal nagyobb alázattal vágtam neki a túrának. Tudtam, hogy fizikálisan nem vagyok ott a szeren, s az önbizalmam is megcsappant a sikertelen Kinizsi 100 próbálkozás után, de tudtam, ha tavaly ment, idén is menni fog. A teljes útvonal megvolt a fejemben, tudtam hol s ki lesz a mumus. Tudtam, hogy tengernyi az időm, nem kell rohannom, beoszthatom az erőmet, tudtam, hogy hol és mi fog segíteni, mit fog kívánni a szervezetem, tudtam, hogy mit kell cipelnem és mit nem, vagyis azt hittem legalábbis… A felszerelés tehát: túrabotok, hátizsák ivózsákkal, két kulacs, fejlámpa, elsősegély csomag, baseball sapka, kompressziós szár és a már bevált Salomon XT Hornet terepcipő. Az ellátmány: Ma baker szelet, gyümölcs zselé, elektrolit, banán, paradicsom, sós mogyoró.

Péntek este egy soha véget érni nem akaró tömeges közlekedés után késő este érkeztem Pásztóra. Többedmagammal a koliban alvást választottuk a „zöld hajnalban” kelés helyett, bár még így is elég rövid volt az éjszaka. Reggel 6 óra: tömegrajt, amiről lecsúsztunk… 6:05-kor sikerült a mezőny vége felé elindulni.

Derült idő, nagyon sok a túrázó, futó, csak úgy kígyózik a sor a Pásztóról kivezető aszfalt úton, s majd tekeredik tovább a sor az üdülőtelep és a Muzsla-nyereg felé. Rövid távon sok szint, szétszakadozik a mezőny, erőteljes bemelegítés. Kedves ismerősökkel találkozok, ki hosszabb, ki rövidebb ideig csatlakozik pár szóra. Aztán más a tempó, más a ritmus, elszelelnek. Muzsla-nyeregig (7,8 km 630 m szint) így sem megyek egyedül, a 40-es táv amazonjait kísérem, aztán ők balra el én meg fejest ugrok a Sóbánya-patak völgyébe.

Nagyon kellemes útvonal, végig árnyas erdőben haladok, jobbára egyedül. Erősen lejt az út, patakmeder, bedőlt fák, patakátkelések, érdemes figyelni. A Mátra, túrázók által talán ritkábban járt fele ez a Muzsla régió, s mennyi mindent veszít, aki nem járt még erre. Gondolok majd erre a Havason is… Egyelőre azonban marad az erdő és az erdő hűvöse, napot csak a nagyparlagi erdészháznál kapok, ott sem hosszú időre. Meggyesnél (13,8 km) van víz! Kitelepült egy személyes frissítőpont. Ugyan elég sok folyadékot hoztam magammal, de azért megiszok egy szuszra fél liter vizet és a kulacsot is megtöltöm.

Havas… nevével ellentétben ezt a csodálatos hegyet a soha véget nem érő emelkedő és a MELEG jellemzi így július táján. Nagyon lassan, meg-megállva csak sikerül feljutni, konstatálom, hogy annyira meleg nincs mint tavaly, de azért nem ül ki jégvirág az arcomra. A Havas csúcsán (17,2 km 1055 m szint) pecsét, innen gurulás lefelé, erről jöttek hozzánk körülbelül egy hónappal ezelőtt a Mátra 115 résztvevői is Fajzatpusztára (20,2 km 1105 m szint), akkor mi frissítettük őket, most engem fognak. Zsíros kenyér, sütik, víz. Majd fel a Kávára, olyannyira feltételes ellenőrzőpontra, hogy olyan már nincs is. Innen kényelmes lefelé a dózerútig és elkezdem kerülni a Világos-hegyet.

És kerülöm, és kerülöm és kerülöm…  testben és lélekben is készülök az emelkedőre, tavaly itt feküdtem majd’ meg, tehát tartok tőle. Eszek egy banánt és egy gyümölcszselét, tudom, hogy van időm feldolgozni, mire nekivágnék a Világos-hegynek, mert még mindig csak kerülöm, kerülöm, kerülöm… majd végre Disznós-kút (26,5 km 1440 m szint), szintén frissítő és neki a hegynek. Tavaly ezt az emelkedőt dél tájban kezdtem, és mint a hegynek nevéből következik, a tetején viszonylag kevés árnyék van. Idén sem volt sokkal több árnyék, jól meg kell gondolni, hogy az ember hol áll le szuszogni. „Elsuhanok” a két Várak a Mátrában kód mellett, és örülök, hogy újra árnyas erdőben haladhatok. Tudom mindjárt Babik-kút és víz és hangyák.

Valóban. Egy párocskával találkozom. Nem teljesítménytúrázók, de ők is túrázók és épp erre felé sétáltak. Váltunk pár szót, miközben frissítek aztán ők balra el én meg jobbra. Mátrakeresztes előtt jó darabon fakitermelés, tarvágás, tűző nap és kalcedon mező, ide még visszajövök.

Mátrakeresztesen (34,4 km 1835 m szint) örömmel veszem tudomásul, hogy jól állok az idővel, rendben is vagyok fizikailag és a táv nehezebbik felét már magam mögött hagytam. Ennek örömére pár zsíros kenyeret magamhoz veszek, majd megérdeklődöm a kocsmában az előző napi meccs eredményét és, hogy ki ne nézzenek, legurítok egy amolyan női sört, tehát citromosat. Ennyit a ki nem nézésről… Nehezemre esik elindulni, de csak sikerül.

Eleinte aszfalton kopogok a botokkal, majd dózerúton be az erdőbe. Az út közepén munkagép pakolja a fát egyik hűvös halomból a másikba, a gép vezetőjével intünk egymásnak, az imént találkoztunk a mátrakeresztesi kocsmában, kicsi a világ. A Galyatető irányába tekergő műút közelében poroszkálok, folyamatosan hallom az autókat. Helyenként lágy szellő lengedez és folyamatosan növekszik a tengerszint feletti magasság.

Fallóskúton (37,8 km 2100 m szint) a buszmegállóban a pont, kedves idős házaspár a személyzet. Pecsételnek és sárgabarackkal kínálnak, ami nagyon jól esik. Ballagok tovább az eldobált barackmagok Ariadné fonalán, balról nyomós kutat mellőzök, most nem kell víz, kellően hidratált vagyok és egyébként is pihentető utam lesz a Vándor-forrásig. A forrásnál megmosom a korábban talált öklömnyi kalcedont, fájó szívvel de lent hagyom a szép kék ásványt, a forrásház tetejére helyezem és elgondolkodom a jövőjén. Innentől szalagozás az ágasvári turistaházig, szúnyogos.

A háznál nagy levegő, egy kis nápolyi és megkezdem a „jojózást” a csúcsra. 500 méter távban 160 méter szintben felfelé a csúcs. Az ereszkedők biztatnak, jól esik, én is ezt teszem majd később a felfelé törekvő sporttársakkal mikor oda kerülök. Igen jó kis emelkedő ez. Lassan de biztosan felérek az Ágasvár csúcsára (41,3 km 2430 m szint). A pontőrök egyike a Meggyesnél frissített még délelőtt, az utolsó túrázót követően pedig átjött ide pontőrködni.

A lefelé út hasonló sebességgel suhan, mint a felfelé. Nagyon köves, morzsalékos a terep oda kell figyelni. Leérek a turistaházhoz, örülök magamnak, beugrok egy sörre, beszélgetünk egy kicsit Jánossal Ágasvár „juhászával”. Az időm még mindig jó, innen megint csak ismerős terep, az útvonalváltozás miatt a Mátrabérc útvonalán ereszkedek majd le Mátrakeresztesre. Lélekben megnyugodva vágok hát neki.

A Csörgő-patak völgyében nagyon jó tempót kapok el, gyorsan érek le Mátrakeresztesre, ma már másodjára. A buszmegállóban frissítés, nagy tömeg, sok-sok rendező. Begipszelt karú kisfiú invitál csemegézni, miután regisztrálja a rajtszámomat, mosolyogva megköszönöm a lehetőséget, de én most nem élek vele, megyek is rögtön tovább. Innen a világos-hegyi menethez hasonlóan lassan telnek a kilométerek a Hideg-kútig. Fel-le hullámvasutazunk, várom a kilátást a hasznosi-víztározóra, onnan már nincs sok a kútig és hát nagyon szép a panoráma.

Hideg-kútnál (49,7 km 2765 m szint) beszélgetek kicsit a pontőrrel és a túrázókkal, aztán nekivágok a túra utolsó emelkedőjének a Nyikom csúcsig. Hosszú, nagyon hosszú ez az emelkedő, előbb széles földúton szerpentinezünk fölfele majd a csúcs előtt 200 méterrel nyílegyenesen neki a csúcsnak. A szívverésem basszus alapjára már messziről hallom a fenti személyzet jó kedvét… jó nekik, én részemről nem vagyok annyira vidám. Nyikom-csúcs (51,3 km 3100 m szint), felérek, pecsét, viccek… fáradtak, fájnak, köszi.

Elindulok lefelé, alig várom, hogy először rálássak Pásztóra. Nagyon köves az út, meredek, de lassan-lassan megszelídül és lankásabbá válik. Egyre gyorsabb tudok lenni, a túra leggyorsabb kilométereit teszem meg így bő 50 kilométer után, úgy érzem még sokat tudnék menni de ez az érzés csalóka, a cél közelsége gyorsít csak fel. Nézem a Cserhát mögött lebukó napot, nem lesz szükségem a fejlámpámra. Pásztón belől már vár rám valaki, igen jól esik a fogadtatás. Innen közösen sétálunk be a célba (59,1 km 3121 m szint), egy órával korábban, mint tavaly. Megkapom a díjazást, oklevél és gyönyörű szép jelvény járja.

Nagyon szép túra volt idén is, reméljük még lesz belőle jó néhány! A rendezés kiváló, az itiner praktikus és jól használható, A6-os méretű, zsebben elfér, a frissítőpontok gyakoriak és bőségesek, az útvonal remekül jelzett és ahol kell szalagozott. Köszönöm a rendezést és a lehetőséget!

Tesztelt termék:

Salomon XT Hornet terepfutó cipő