Téli Mátra XL túrabeszámoló (2015)

Tél + Mátra = KIHÍVÁS

teli-matra-teljesitmenytura-beszamolo

Téli Mátra túrabeszámoló?

Elgondolkodtam a bejegyzés címén... Így visszagondolva lehet nem is szimpla túrabeszámoló, inkább a „szenvedésbeszámoló” lenne a helyes definiálása annak, ami most jön. Aztán az idő előrehaladtával a szenvedés halványul és átalakul sikeresen megvívott küzdelemmé, olyasmivé, amire az ember büszke lesz. Olyannyira büszke, hogy a több órányi görcsös vánszorgást élménybeszámolóvá magasztosítja. Ez jön most:

Előtörténet

A Téli Mátrával a viszonyunk nem új keletű. Többször teljesítettem már az M-es (25 km) és az L-es (34 km) távokat is, ám eddig óvakodtam a „nagy testvértől”. Aztán úgy gondoltam telnek-múlnak az évek, fiatalabb és talán gyorsabb sem leszek már, mégsem járja, hogy nincs Téli Mátra XL teljesítésem, így hát csináltam egyet! Az M és az L nagyszerű felkészülés az XL-re. Ha az ember megjárta mindkettőt, nem fogja meglepetés érni a nagy távon.

Start

Jó ha tudja a nyájas olvasó, hogy a Téli Mátra tömegrendezvény. Rengetegen indulnak rajta évről-évre, idén 2573 fő vágott neki a négy táv valamelyikének. Így az, aki nyugalomra vágyik jobb ha privát Téli Mátrát szervez magának. A rajt megnyitása után pár perccel sikerül elindulnom, miután kivártam a sorom a regisztrációnál. Négyen indulunk egyszerre túratársak, de mivel mindannyian rutinosak vagyunk már tudjuk, hogy csak ideig-óráig haladunk majd együtt, ki-ki halad majd a saját tempójában. Sokkal jobb ez így, mint „megszakadni” vagy ellustulni a táv egy részében, hogy együtt maradjon csapat.

Sár, sár, sár

A táv első harmadában feltétlenül... Folyós, ragadós, fröcsögős, vendégmarasztaló, bakancsnehezítő mindenféle sár szinte végig Lajosházáig (1. EP 6,43 km) ...és még valami közvetlenül Lajosháza előtt. Megáradt patak, ami kicsit visszavetette az addig, egy emberként - vagy inkább egy kígyóként - tekergőző turista tömeget. Szétszakadozik az egyes oszlop és szélesen terül szét a patak innenső oldalán. Van aki tanácstalan, van aki vetkőzik és pőre lábbal, összeszorított foggal ballag át és van, aki csak szimplán átsétál vagyis bakancsos. Én átsétálok szimplán. Frissítőpont is a pont, így almát is kapunk aztán indulás tovább.

teli-matra-teljesitmenytura-beszamolo-patakatkeles

Hó, hó, hó

Lajosházától rögtön emelkedni kezd az út és tartóssá kezd válni a hótakaró. Ez már igazi téli túra! Az út helyenként jeges, többet csúszok hátra, mint amennyit lépek előre. Nem várok a premierrel tovább: az újdonsült hóláncom bevetésre kerül. Kicsit nehéz, +150 gramm lábanként de megéri. Ahová lépek, ott maradok. Apró öröm, de nagyon jó, sokan csúszkálnak mellettem én folyamatosan haladhatok. Lassan de biztosan, viszonylag frissen érkezek a második ellenőrzőpontra, Mátraszentimrére (2. EP 14,48 km). Itt is van frissítő, sokan élnek is a lehetőséggel, zsíros kenyeret majszolnak. Én újabb kedves túratárssal találkozom, innentől kisebb-nagyobb megszakításokkal együtt megyünk majd egészen a Pisztrángos-tóig.

A gerincen

A következő pont bő 4 kilométer és nagyon szép gerincúton vezet az út. Helyenként igen szépen behomorít a „pálya”, ekkor kicsit szuszogósabb tempóra váltok. A hó egyre nagyobb, az idő is napos, igazán kedvemre való szakasz. Galyatetőn (3. EP 18,93 km) végre átadás közeli állapotában csodálhatjuk meg a régi-új Péter-hegyese kilátót és könnyű szívvel gondolok arra, hogy a táv első felét jókora idő tartalékkal sikerült abszolválnom.

Hullámvasút

Kisebb emelkedőkkel tarkított ereszkedés következik a Nyírjes-erdészházig. Korábban itt vezetett az Országos Kéktúra 20. számú túrájának útja is, de pár hónapja pár 100 méterrel odább került, a Csór-hegy gerincére. Az erdészháznál a hátizsákomból frissítek, kezd lemerülni az „elem”. Innen ráadásul combos kis emelkedő a Csór-hegy oldaláig (4. EP 24,5 km).

Régi barátunk SÁR

Bizony, megint. Viszont itt van a legkisebb távolság két EP között (kevesebb mint 2 km), így hipp-hopp máris a Vörösmarty-turistaháznál vagyunk (5. EP 26,23 km). Itt évekkel ezelőtt még levest adtak frissítés gyanánt, most müzli szeletet... Hát nem erre számítottam, pedig utólag megnéztem és az interneten és az itineren (nem elírás) is müzli szerepel. Morális mélypont. Jövőre hozok magammal forró levest termoszban. A lelkemnek esett volna jól egy kis meleg étel. Nehezen veszem rá magam a tovább haladásra, csak a nagyjából sík résztáv vigasztal, ami most következik.

...a soha véget nem érő

Lássuk be, elfáradtam, morális után itt a fizikai mélypont. Ráadásul azt is tudom, hogy ha valaha odaérek a Pisztrángos-tóhoz utána kezdődik csak a haddelhadd. Gyök kettővel haladok, fejben a terep jellemzőire gondolok, próbálok visszaemlékezni milyen messze lehet még a pont. Csak sikerül megérkezni, (6. EP 29,49 km) tudom nem jó ötlet emelkedő előtt enni, de muszáj kicsit pihennem és valamiből energiát kisajtolnom.

Minden a matekon múlik

A következő pontig, ami Kékestető, van - lássuk csak - 2,74 km és azon mintegy 342 m szintkülönbség. Ez egy átlagos felkészültségű túrázó számára egyenes út Mordorba. Itt jön a csel! Szalámitaktika. Először is jussunk csak el élve a Gabi-haláláig, majd onnan a Sötét-lápa nyeregig, majd onnan jöhet Kékes. De ez így még mindig rettenetesen sok. Még aprítsunk kicsit! Emelkedő-viszonylagos sík rész-Gabi-halála-szerpentines emelkedő- legnehezebb rész-Sötét-lápa nyereg-leghosszabb emelkedő-lassan síkká váló rész-Kékes. Ezt óráknak tűnő lassúsággal sikerül kiviteleznem, némi nemű negatív gondolatok ellenében: mit keresek én itt?! Pozitív gondolatok: a hólánc fantasztikus, egyszer sem csúszom meg, körülöttem mindenki, illetve ha felérek Kékesre onnan már zsebben a túra.

teli-matra-teljesitmenytura-beszamolo

Zúzmara

Kékes előtt az erdő gyönyörű, hó- és zúzmara formák a tereptárgyakon, mély hó, csend. Kezdek átbillenni pozitív szemléletbe, azt veszem észre, hogy jól érzem magam. Kékestetőn (7. EP 32,23 km) újabb frissítőpont, teát vételezek magamhoz és gurulás lefelé!

teli-matra-teljesitmenytura-beszamolo-kekesteto

Lefelé gyorsabb

Nem mindig gyorsabb, de most igen. Bátran lépdelek, tudom, hogy a két túrabot és a hólánc megtart még ha jeges is a hó alatt az út. Így egészen gyorsan haladok, még a kifeszített köteles szakaszok is pikk-pakk mennek (egyéni részidő csúcs) és máris a Gyökeres-forrásnál vagyok (8. EP 36,61 km). Innen mintha valaki összehordta volna, végig Mátrafüredig megint minden sár változatos formában és összetételben. Reggel még bosszantott a dolog, most élvezem. Tudom, hogy be fogok érni szintidőn belül és tudom, hogy most már fizikálisan is rendben leszek. A fejlámpát végül nem is kell használnom és a település közvilágítása mellett érek be bőven a szintidőn belül Mátrafüredre (CÉL 40,5 km 1599 m szint).

Tanácsok és konklúzió

Az XL-es távot végül 101 női és 712 férfi indulónak sikerül szintidőn belül teljesítenie a 903 elrajtolt túrázóból. Részletes statisztika itt. Végül tényleg nagyon örülök, hogy vállalkoztam a távra és sikeresen teljesíteni tudtam. Nem vittem magammal elegendő élelmet, valami tartalmas, instant élelmiszer jól jött volna a Vörösmarty-th. környékén, ez nagyon hiányzott. Aki nekivágna, annak javaslom a megfelelő fizikai és szellemi felkészülést (videók, élménybeszámolók, itiner tanulmányozása, túratársak segítsége), esetleg az M-es vagy az L-es résztávok teljesítését az XL előtt. A felszerelés a hólánc kivételével nekem már évek óta bejáratott, alább olvasható a téliesített, erre a túrára aktualizált változat:

Felszerelésem

Megfelelően impregnált túrabakancs, gyapjú túrazoknisoftshell túranadrág, kamásli, technikai aláöltözet, softshell dzseki, sapka, kesztyű, túrabotok, hólánc, hátizsák, EÜ készlet, fejlámpa, kellő mennyiségű folyadék (tea ill. kóla), csoki és müzli szeletek, váltás polár felső a hátizsákban. Ezen a túrán van lehetőség csomagmegőrzésre a rajtban, ezért szoktam hagyni magamnak váltás ruhát: kabát, túrazokni, póló, cipő.

Felhasznált kép forrása: www.matraberc.hu

Kedvcsináló az idei rendezvényről a turista magazin jóvoltából.